Fehér gólya - Bocian biely

Fehér gólya

elkerüli az erdőket, így Közép-Európában csak az erdők kiirtásával jelent meg. Nedves, vízben gazdag, facsoportokkal tarkított réteket igényel, de kerüli a nádasokat, amelyekből nem látja a környezetét.

Vándorló, a II-IV. hónapban érkezik, a VIII-IX. hónapban repül el. A költési időszak a IV.-VII. hónapban van.

Tetőgerinceken és kéményeken, oszlopokon fészkel, kevésbé magas fákon, emberi települések közelében. Gyakran szerencsésnek tartják, ha egy ház tetején vagy kéményen gólyafészket találnak. Emiatt régi szokás, hogy mesterséges fészekaljakat és vaskosarakat helyeznek el e nagytestű madarak számára. A nagy fészket száraz ágakból és gallyakból építik, amelyeket számos rétegben halmoznak egymásra. A bélés meglehetősen vastag. Szénából, szalmából, fűből, vékony gallyakból, tuskókból stb. áll. Egy fészek több éven át szolgálja ugyanazt a párt.

Békákkal, halakkal, kígyókkal, rovarokkal és kisemlősökkel táplálkoznak. Lassú, mintha megfontolt, méltóságteljesnek tűnő járással mozognak a földön. Testüket vízszintes helyzetben tartják. Ha zsákmányt üldöz, a gólya futni is tud. Amikor a déli hőségben vagy éjszaka pihennek, a gólyák fél lábon állnak, fejüket a lapockáik közé hajtják, és csőrüket a mellkasukon lévő tollakba, közvetlenül a bőrük alatt lévő légzsákokba rejtik.

A gólya mindig tesz néhány futó lépést, mielőtt elindul a síkságon. A széllel szemben száll fel. A gémekkel ellentétben a gólyák egyenes nyakkal, enyhén lehajolva repülnek. A lábak hátrafelé mutatnak, és kissé le vannak eresztve. Gyakran siklanak, mesterien kihasználva a légáramlatokat. Aktív repülés közben a szárnymozgás lassú, egyenletes és erős. A fészekben a kifejlett madarak jellegzetes rituálét végeznek - hangos szinkron csőrkopogást úgynevezett kelepelést.

Nagy, karcsú, fehér madár, fekete szélű szárnykoszorúkkal, hosszú nyakkal, hosszú és hegyes, vörös csőrrel és hosszú, rózsaszínű lábakkal. A nyak elülső részén lévő tollak a kifejlett madaraknál kissé hosszabbak, szemben a fiatal madarakkal. A fiatal madarak csőre barnás, a lábak pedig fakó színűek. A fiatal fehér gólyákat ezen kívül a kezdetben feketés, később még viszonylag hosszú, sötét hegyű, világospiros csőrükről is meg lehet különböztetni.

Az egyetlen madarunk, amely nem mutatja a hangját. A fészken időnként sziszeg, de a legfontosabb hangja a kelepelés, amely azonban a kifejezett érzelmeknek megfelelően hangerőben és hangmagasságban is változhat. A fiókák visító hangokkal követelik a táplálékot.

Bocian biely sa vyhýba lesom, tak­že v strednej Európe sa objavil až s klčovaním lesov. Vyžaduje vlhké, na vodu bohaté lúky so skupinkami stromov, vyhýba sa však trstinám, ktoré mu neumožňujú rozhľad po okolí.

Sťahovavý, prilieta v II.-IV., odlieta v VIII.-IX. Obdobie rozmnožovania je v IV.-VII.

Hniezdi na hrebeňoch striech a komínoch, stĺpoch, menej na vysokých stromoch v blízkosti ľudských sídiel. Často sa pova­žuje za šťastie, ak sa na streche domu alebo komíne na­chádza bocianie hniezdo. Vďaka tomu sa traduje starý zvyk umiestňovať pre tieto veľké vtáky umelé hniezd­ne podložky a železné koše. Veľké hniezdo je postavené zo suchých konárov a vetvičiek, ktoré sú uložené v početných vrstvách. Výstelka je dosť hrubá. Skladá sa zo sena, slamy, tráv, tenkých vetvičiek, paierikov a pod. Jedno hniezdo slúži tomu istému páru niekoľko rokov.

Živí sa žabami, rybami, hadmi, hmyzom a malými cicavcami.

Po zemi sa pohybujú pomalou, akoby roz­vážnou chôdzou, ktorá pôsobí dôstojne. Telo pri­tom držia vo vodorovnej polohe. Pri prenasledovaní koristi vie bocian aj utekať. Počas odpočinku za polud­ňajších horúčav či v noci bociany stoja na jed­nej nohe, hlavu si stiahnu medzi lopatky a zo­bák ukrývajú do peria na hrudi, priamo na vzdušné vaky, ktoré majú pod kožou.

Pred štartom na rovine urobí bocian vždy niekoľko rozbehových krokov. Štartuje proti vetru. Na rozdiel od volaviek lietajú bociany s rovným krkom, mierne sklonený nadol. Nohy smerujú dozadu a sú mierne spustené. Často plachtia a vedia pritom majstrovsky využívať vzdušné prúdy. Počas aktívneho letu je záber krídlami pomalý, rovnomerný a silný. V hniezde predvádzajú dospelé vtáky typický rituál - hlasno synchrónne klepú zobákom.

Veľký, štíh­ly biely vták s čiernymi letkami a krídlovými krovka­mi, dlhým krkom, dlhým a končistým červeným zo­bákom a dlhými, ružovkastými nohami. Perá na prednej časti krku majú dospelé vtáky na rozdiel od mladých o niečo dlhšie. Mladé vtáky majú hnedasté letky a nohy sú nevýrazne sfarbené. Okrem toho možno mladé bociany biele rozlíšiť aj podľa spočiat­ku černastého, neskôr ešte pomerne dlho svetločerveného zobáka s tmavým hrotom.

Náš jediný vták, ktorý sa hlasom neprejavuje. Na hniezde občas syčí, najdôležitejším zvukom je však hla­sité klepanie zobákom, ktoré však podľa vyjadrovaných pocitov môže kolí­sať v hlasitosti aj vo výške. Mláďatá sa doža­dujú potravy zavýjavými hlasmi.