A Csallóközkürti kataszterben elkészült a tanösvény
Ezt a tanösvényt a következő 5 évben kell majd menedzselnünk mint társulás. Elképzelésünk szerint a madarak fészkelési idején kívül, tehát augusztus 16. és március 14. között fogjuk majd a tanösvény ösvényét átjárhatóvá és minél biztonságosabbá tenni. Ennek ellenére kérünk minden odalátogatót, hogy körültekintően mozogjon az erdőben, tisztában azzal, hogy a saját felelősségére tartózkodik ott, mivel ez a terület még mindig a természet része, és nem egy kert. A szerszámokat, melyekkel a műveleteket végezni fogjuk, szintén a Norvég alapból tudtuk megvenni, ennek a projektnek hála. A tanösvény tábláinak tartalmát maga a projekt adta, amelyeken minden partner és az állami természetvédelem is megmutatja, hogy mit tett hozzá az ág megőrzésének munkájához.
A tanösvényen összesen 10 tábla és egy kis híd található. 4 kétoldalas nagy tábláról és 6 egyoldalas kicsiről van szó. Az 1A(elülső oldal) és 1B (hátsó oldal) tábla a Csallóközkürti szigeti hídnál van, melyen egy kis térkép mutatja, hogy hol található a tanösvény többi része. A többi tábla magán a tanösvényen található, melyhez a Tőkési malom felől vezet a legjobb út. Mivel a malomnál, az úton engedély nélkül tilos behajtani, egy jó sétát lehet tenni a második sorompóig, ami után közvetlen jobbra lenézve látható az első kis tábla. Onnantól már könnyen meg lehet találni a tanösvény többi részét is. Ha a Csallóközkürti szigeti híd felől jön a tanösvényre, akkor az első sorompó előtt kell balra nézni, ahol is kezdődik a tanösvény.